|
 - Hej sógor - mondja az ördög -, azt én is megpróbáltam, nem egyszer, de százszor, hanem a kútnak még a közelébe se juthattam, mert a kúttól hetvenhét mérföldre már olyan szörnyű melegség van, hogy aki arra jár, töpörtyű lesz belőle.
- Nem bánom én, mégis odamegyek.
Aközben az ördög ételt-italt rakat az asztalra, kínálja a kiráylfit:
- Egyél-igyál, sógor, úgysem eszel-iszol sokáig.
Mondotta a királyfi:
- Ne félj attól, sógor!
Esznek-isznak, vígan vannak, s egy kicsi idő múlva megszólal az ördög:
- Ha a tündérek kútjához jutsz, sógor, hozz nekem is a vizéből! Nesze, itt van egy disznótök, merítsd tele. Adok aztán néked annyi aranyat, ezüstöt, amennyit elbírsz.
- Nem kell nekem sem aranyad, sem ezüstöd, van nekem elég; add nekem az ágyad takaróját!
Eleget az ördög, hogy így, meg úgy, mindent kívánjon, csak azt nek, de a királyfi azt mondta:
- Kell-e a fiatalító víz?
- Kell, sógor, kell!
- No, ha kell, add ide a takarót!
Mit volt mit nem tenni az ördögnek, odaadta a takarót, azzal a királyfi elbúcsúzott, felült a tarkára, s repültek tovább: erdők, mezők, tengerek felett.
Megszólal egyszer a tarka ló:
- No, édes gazdám, mindjárt leszállunk a mellé a palota mellé, ahol a középső nénéd lakik. Majd ez a sógorod is kívánja, hogy hozz neki a fiatalító vízből, de addig meg ne ígérd, míg az ujjáról a gyűrűt neked nem adja. Ennek a gyűrűnek az a tulajdonsága van, hogy akármilyen mélyen alszol, megszorítja az ujjadat, s mikor éppen szükség, akkor ébreszt fel.
Leszáll a tarka ló a földra, egy kacsalábon forgó gyémántpalota mellé.
A királyfi bemegy, a ló meg kimegy a rétre, hogy hazakergesse az ördögöt, mert az is ott lődörgött a réten. Megtalálja az ördögöt, s űzőbe veszi.
- Haza, ördög, haza, mert itt a sógorod!
Az ördög mindjárt megismerte a lovat, látta, hogy az ő lovának a testvére, visszaszólt haragosan:
- Megyek, megyek, a kutya egye meg a májadat! Te vagy a mi megölő hóhérunk!
Felmegy az ördög a palotába, fogadja a sógorát nagy barátsággal; három akó bort tétet az asztalra, s mindenféle jó ennivalót. Esznek-isznak, s közben megkérdi:
- Mi jóban jársz, sógor?
Mondja a királyfi, hogy miben jár.
Nagyot kacag az ördög:
- Hej, sógor, én százannyit érek, mint te, mégsem tudtam hozni a fiatalító vízből, pedig sokszor megpróbáltam.
- Próbáltad vagy nem próbáltad - mondotta a királyfi -, én is megpróbálom, s hozok is, meglátod.
- Hát akkor hozz nekem is, s annyi kincset adok, amennyit elbírsz.
- Nem kell a kincsed, add nekem a gyűrűdet.
- Azt nem adom!
- No, ha nem, nem is hozok vizet.
Azzal a királyfi felszedelőzködött s indult, de mikor az ajtóhoz ért, az ördög utána szaladt, s odaadta a gyűrűt.
Ahogy felült a tarkára, mondja ez a királyfinak:
- No, édes gazdám, még csak a legkisebb nénédhez megyünk. Az ő urának olyan kardja van, hogy csak szólani kell: kard, ki a hüvelyből! S ha annyi ellenség fog körül, mint fűszál a réten s csillag az égen, akkor sem kell félned, mert mindtől megvéd biztosan.
Megérkeznek a legkisebb nénjéhez, s megkapja a királyfi a kardot, éppen olyan móddal, mint ahogy megkapta a takarót, a gyűrűt s úgy indultak a tündérek kútjához.
Fölszáll a tarka levegőégbe, hét nap s hét éjjel szállott, mint a gondolat, még annál is sebesebben. Akkor aztán leszállott a földre, s megállott egy olyan palota előtt, amilyent még emberi szem nem látott. Ezüst volt a fundamentuma, arany az oldala, gyémánt a fedele. Kilencszázkilencvenkilenc ablaka volt, aranyból, gyémántból valamennyi. S éppen annyi garádicsa, az is színarany.
(folytatjuk)
|
