|
 Mondotta a tarka ló:
- Menj fel ide, édes gazdám! Itt lakik a tündérek királynéja. Most éppen vacsorázik, egyedül, magában. Vedd a takarót magadra, ülj le mellé, s egyél-igyál te is. Ne félj, nem lát meg, csak annyit lát, hogy valaki eszik-iszik, de nem tudja, hogy ki. Azután feküdj le, s hajnalban, mikor a gyűrű szorítja az ujjadat, hamar szedd magadra a gúnyát, s gyere le hozzám, hogy vizet meríthessünk a kútból.
Fölmegy a királyfi a tündérkirályné palotájába, hát csakugyan éppen vacsorázik a királyné. Leül mellé a királyfi, jól eszik-iszik a sok drága ételből-italból, de a királyné csak azt látta, hogy fogy az étel is, az ital is, de nem látott senkit.
Haj, istenem, megijedt a tündérkirályné, végigszalad hetvenhét szobán, fellármázza a tündéreket:
- Talpra, talpra! Szaladjatok a kúthoz, fújjátok az ólmot, hadd égjen, mert valaki kerülgeti a kutat.
De teremtő istenem, lett erre szörnyő nagy tűz a tündérek kútja körül! Támadt olyan forró melegség, hogy a kúttól hetvenhét mérföldre megsült ember, állat, minden.
Azalatt a királyfi aludott szép csendesen, de egyszerre csak szorítani kezdi a gyűrű, felugrik az ágyból, szalad a lovához, felpattan a hátára.
Mondja a ló:
- Látod-e azt a tüzes folyót, édes gazdám? Azon túl van a tündérek kútja. Amennyi tündér, mind az ólmot fújja. Kapaszkodj belém jól, mert ha lefordulsz a hátamról, szörnyű halálnak halálával halsz meg. Olyan magasra szállok veled, hogy a fejed a csillagokat veri, oda nem ér el az ólom melegsége. Aztán a kút felett hirtelen leereszkedem. Te pedig az a tököt, mit a sógorod adott, szúrd a kardod hegyére, s mielőtt az én lábam a kúthoz érne, hirtelen merítsd a tököt, mert ha elébb ér le az én lábam, vége az életednek, vége az enyémnek is.
Fölszáll a ló a levegőégbe, fel olyan magasra, hogy a királyfi feje a csillagokat verte, aztán egyet ugrott, kettőt szökött, s mint a gondolat, leszállott a tündérek kútjához.
Áldott szerencsére a királyfi, mielőtt a ló lába a kutat érte volna, megmerítette a tököt, azzal, hopp! nekiiramodott a ló, fel ismét a levegőégbe.
Kiabálhattak, fenyegetőzhettek a tündére, egy pillantásra úgy eltűnt a szemük elől, mintha soha ott nem járt volna.
Mentek egyenest a királyfi legkisebb nénjéhez, ott a takarót magára vette a királyfi, ettől a sógora nem látta meg, s elvitte a nénjét. Ugyanígy vitte el a középsőt; ugyanígy a legidősebb nénjét is. Vitte mind a hármat a lován, úgy mentek a vén remetéhez.
Már messziről kiáltotta a remete:
- No, fiam, hoztál-e fiatalító vizet?!
- Hoztam, öregapám, hoztam!
- Hát akkor csak cseppents a tenyeremre egy cseppet.
Reácseppentett a királyfi, s hát uramteremtőm, abban a pillanatban megfiatalodott a remete.
- No, fiam, köszönöm, hogy megfiatalítottál. Tartsd meg a tarka lovat, legyen a tiéd, van még ennek testvére, az kiszolgál engem.
Megköszöni a királyfi a lovat, elbúcsúzik a remetétől, s még egy nap sem telt belé, otthon volt a nénjeivel. A bátyjai már rég otthon voltak, s az öreg király azt hitte, hogy valahol elpusztult a legkisebb fia. De aztán nagy volt az öröm, mikor mind haza kerekedtek. Hát még mikor a királyfi a fiatalító vízből reácseppentett az apja kezére - annak örült csak igazán a király. Már alig tudott tipegni-tapogni, s ím, egyszerre úgy megfiatalodott, hogy még szebb s erősebb lett, mint valaha. Hanem eközben mi történt? Eközben az történt, hogy a tündérek királynéjának nem volt nyugodalma, s elindult Tündérországból a tündéreivel, hogy megkeresse azt a királyfit - mert jól tudta, hogy nem lehetett más a királyfinál -, aki merített a tündérek kútjából. Megérkezik a tündérkirályné a zöld király országába, s hírül adja előre, hogy álljon elé az a királyfi, aki a tündérek kútjából merített, s a felesége lesz annak.
De bezzeg búsult most a két idősebb királyfi, hogy miért nem voltak a tündérek kútjánál.
Jön a királyné, a király udvarába, ott egy nagy kádat megtöltet ólommal, keverteti, s felkiált.
- Aki a tündérek kútjából merített, ugorjék ebbe a kádba; arról tudom meg, hogy ott volt-e, vagy sem.
A király s a két idősebb fia szeretett volna beleugorni, nem is, hanem a legkisebb királyfi egy szempillantásig sem gondolkozott, elővezette az istállóból tarka lovát, s fölpattant a hátára. Akkor a ló felszállott a levegőégbe, mint a nyíl, onnét egyenest le a kádba, s amint szállott lefelé, az egyik orra lyukán felszívta a forró ólmot, a másikon visszaeresztette: úgy ereszkedett bele a kádba, s az ólom úgy lehűlt, hogy semmi bajuk sem lett.
- Te vagy az, te vagy az, aki nálam járt! - kiáltott a tündérek királynéja. - Te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket!
Egyszeriben nagy lakodalmat csaptak, a lakodalom után fölkerekedtek, s Tündérországig meg sem állottak.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.
|
